Alternatív vitarendezési módszerek – Mediáció
Az alternatív vitarendezési módszerek lehetőséget biztosítanak a jogviták bíróságon kívüli megoldására. Az „alternatív vitarendezés” kifejezésben az „alternatív” jelző azért szerepel, hogy megkülönböztesse ezeket a módszereket az adminisztratív és jogi folyamatokon keresztül történő vitarendezési módszerektől.
Az alternatív vitarendezés ahelyett, hogy külső, felhatalmazott autoritás döntésétől várna a konfliktus rendezését, a konfliktus szereplőit próbálja olyan helyzetbe hozni, amelyben saját maguk képesek a konfliktusok mindannyiuk számára elfogadható, időtálló megoldásainak megtalálására.
Az alternatív vitarendezési módszer az önkéntes és személyes részvételen alapul.
A tárgyalás célja a mindenki számára elfogadható és előnyös konszenzus, tehát nem kompromisszum kialakítása. A folyamatot semleges harmadik személy a mediátor, vagy facilitátor vezeti aki megfelelő szakértelemmel, képességekkel és tapasztalattal rendelkezik.
A bíróságon kívüli vitakezelésnek két fő formája van, a választottbírósági (arbitrációs) és a közvetítői (mediációs) eljárás.
A mediáció lényege az, hogy a felek semleges közvetítőt vagy közvetítőket vesznek igénybe a vitájuk rendezéséhez. A mediátor döntési jogosítvánnyal nem rendelkezik, de képzettségénél fogva segítséget nyújt ahhoz, hogy a felek kölcsönösen elfogadható egyezséget kössenek. Az így létrejött megállapodás a feleket nem korlátozza abban, hogy a vitás ügyükkel a bírósághoz forduljanak
A közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény (Kvtv.) 1.§-nak értelmében a törvény – néhány kivételtől eltekintve- minden személyi és vagyoni joggal kapcsolatos jogvitában támogatja a közvetítői eljárást, anélkül hogy azt kötelezővé tenné vagy a perindítás előfeltételéül szabná.
A gyakorlatban a közvetítő eljárás alkalmazása a polgári jogi (családjogi,gazdasági), büntetőjogi és közigazgatási jogviták során jellemző.
A közvetítés a törvény alapján lefolytatott olyan sajátos permegelőző vagy bírósági, illetve hatósági eljárás befejezését elősegítő, egyeztető, konfliktuskezelő, vitarendező eljárás, amelynek célja a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezése alapján a vitában nem érintett, harmadik személy (a továbbiakban: közvetítő) bevonása mellett a felek közötti vita rendezésének megoldását tartalmazó írásbeli megállapodás létrehozása.
A Kvtv. 2012 –ben kiegészült a bírósági közvetítés intézményével tehát, a mediáció már a bírósági eljárás keretében is lehetséges. Az új Ptk 2014-ben bevezeti a kötelező közvetítői eljárást, Ptk. 4:172.§-a szerint a bíróság indokolt esetben kötelezheti a szülőket, hogy a szülői felügyelet megfelelő gyakorlása és az ehhez szükséges együttműködésük biztosítása érdekében – ideértve a különélő szülő és gyermek közötti kapcsolattartást- közvetítői eljárást vegyenek igénybe. A Pp. 124.§ (1) bek. alapján ha a bíróság kötelező közvetítői eljárás igénybevételére kötelezi a feleket, ezzel egyidejűleg a peres eljárást felfüggeszti.
Teljesen új rendelkezése a Ptk.-nak a közvetítői eljárásnak a házassági bontóperrel összefüggő- azt megelőzően vagy annak folyamán való- igénybevételének lehetővé tétele.
A házastársak a házassági bontóper megindítása előtt vagy a bontóper alatt – saját elhatározásukból vagy a bíróság kezdeményezésére – kapcsolatuk, illetve a házasság felbontásával összefüggő vitás kérdések megegyezésen alapuló rendezése érdekében közvetítői eljárást vehetnek igénybe. A közvetítői eljárás eredményeként létrejött megállapodásukat perbeli egyezségbe foglalhatják.
Személyes véleményem szerint a mediáció a házasság felbontására irányuló bírósági eljárás leghumánusabb alternatívája. A mediáció lehetőséget biztosít arra, hogy a házastársak a saját élethelyzetüknek, életkörülményeiknek megfelelően rendezzék a jövőjüket, így egyezséget kössenek az „ún. járulékos kérdésekben”: közös gyermek tekintetében a szülői felügyelet gyakorlása, a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartás, a gyermek tartása, a házastársi közös lakás használata, valamint – ez iránti igény esetén – a házastársi tartás kérdésében. Ezekben a kérdésekben ugyanis a házasság felbontása után együtt kell működniük. A későbbiekben életkörülményeik változása és/vagy a gyermek életkorának előrehaladtával pedig újra és újra rendezniük kell ezeket a kérdéseket. Célravezetőbb ha a saját életükről saját maguk döntenek, megpróbálják megoldani a konfliktusokat és a közös békés együttműködés érdekében nem egy harmadik személyre, a bíróságra bízzák a döntést. A felek mint házastársak elválnak, a bíróság a házasságot felbontja, azonban szülőként a válás után is együtt kell működniük.
